Menü Bezárás

Magyarország elsőszámú teherhordó versenye!

1601453869eged
1663740837sherparally

A versenyről

A magas hegységekben dolgozó sherpák teljesítményének tiszteletére indítottuk el rendezvényünket – itt bárki kipróbálhatja magát élesben, biztonságos körülmények között, a hivatásos teherhordók mintájára.

Egri versenyünket 2024-ben már 17. alkalommal tarthattuk meg, ahol a versenyzőknek 4 kilométeren keresztül kell 300 méter szintemelkedéssel megküzdeniük a célba érésért. 2024-ben Budapesten is visszatértünk: a Normafánál immár 2. alkalommal tehették próbára magukat a résztvevők, a libegő alsó állomásától egészen az Erzsébet-kilátóig, 1,6 kilométeren át, 300 méteres szintkülönbséggel.

Az elmúlt években már négy kategóriában hirdettünk győzteseket: nőknél 20 kg-ban, férfiaknál 20, 40 és 60 kg-ban. Emellett a Sherpa Váltóban kétfős csapatok mérhetik össze erejüket 60 kg közös teherrel – a pálya bármely pontján válthatják egymást, miközben kísérhetik is partnerüket. A verseny nemzetközi színvonalát a külföldi hivatásos indulók részvétele is emeli.

A Sherpa Rally nem csak egy verseny, hanem egy élmény! Egy nap, amikor kiléphetsz a hétköznapokból, megmutathatod mire vagy képes, és részese lehetsz egy igazán különleges közösségnek. Nem számít, hogy könnyebb vagy nehezebb kategóriát választasz – a pályát teljesíteni önmagában is hatalmas siker, a célba érés pedig garantáltan felejthetetlen pillanat lesz.

„Az első egri versenyünk előtt több szlovákiai versenyen vettem részt, ezekre a versenyekre az Eged-hegyen edzettem, az egyik ilyen alkalommal fogalmazódott meg bennem, hogy ezt az élményt másokkal is meg kell osztani!”

Járdán Zsolt

Rólunk

A Teambuilding Sportegyesület tagjai mind sokat próbált extrém sportolók, akik az elmúlt 17 évben versenyszervezésből is bizonyítottak. Ötletgazdaként, 2008-tól minden évben megrendezzük a Sherpa Rallyt, Magyarország első számú teherhordó versenyét.

Megújult a Sherpa Rally weboldala,
most sokkal több infóval és egyszerűbb használattal.